HomeTársulat

Társulat

A társulat Veronika Németh vezetésével, Varga István szakmai támogatásával indult útjára Zalaegerszegen.
Első saját táncszínházi előadásukat rövid idő alatt több helyen is bemutatták – többek közt a zalaegerszegi Vadpörkölt Fesztiválon is nagy sikert arattak.
Jelenleg új darabon dolgoznak, amelynek premierje novemberre várható.
Színes, sokoldalú csapatként több műfajban is otthonosan mozognak, és nyitottak új tehetségek felé.

Állandó Társulati tagok:

Németh Veronika

Vetecz Társulat művészeti vezetője Diplomás táncművész, előadóművész

Táncművészeti pályája a Győri Balett Intézetben indult, ahol kortárs–modern balettművész képesítést szerzett. Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Egyetemen folytatta, ahol több diplomával gazdagította szakmai tudását.

Művészi karrierje során a Bozsik Yvette Társulat tagjaként számos rangos hazai színpadon – többek között a Müpa és a Nemzeti Színház színpadán – mutatkozott be. Emellett vidéki színházak rendszeres vendégeként is jelentős szerepeket táncolt és alakított.

Tánc- és előadóművészként fő- és mellékszerepekben egyaránt látható az ország számos pontján.

Jelenleg a Vetecz Társulat művészeti vezetőjeként szakmai tapasztatával, kreatív látásmódjával és elhivatottságával formálja a társulat művészi irányát.

Bemutatkozás megnyitása Bezárom

Varga István

Thalie-díjas táncművész, koreográfus

Táncművészeti tanulmányait párhuzamosan végezte a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, valamint a Grácia Művészeti Intézetben. Fiatal tehetségként ösztöndíjas képzésben részesült a Kijevi Állami Táncegyetemen, majd a Prágai Junior Társulatnál bővítette szakmai tapasztalatait.

2013-tól kilenc éven keresztül a Dél-Csehországi Balett társulatának meghatározó tagja volt. Pályája utolsó négy évében szólistaként, asszisztensként és próbavezetőként is dolgozott, jelentős művészi és vezetői feladatokat ellátva. Művészi munkáját 2018-ban Thalie-díjjal jutalmazták, mint az évad legjobb férfitáncosát.

Jelenleg a Vetecz Társulat, valamint a grazi Anastasia Ferrer Táncszínház megbecsült koreográfusa, asszisztense, szólistája és előadóművésze, aki sokoldalúságával és szakmai elhivatottságával gazdagítja a társulatok munkáját.

Bemutatkozás megnyitása Bezárom

Simonné Buza Judit

Táncos, előadó

Hatéves kora óta a tánc világának elkötelezett résztvevője, különösen a néptánc szerelmese. Több mint 35 éve a Pántlika Néptánc Együttes megbecsült, kiemelt tagja és szólistája, ahol kimagasló szakmai tudásával, hagyományőrző elhivatottságával és erőteljes színpadi jelenlétével vált meghatározó művésszé.

Pályafutása során az ország legnagyobb színpadain lépett fel, sokszínű előadásaival és különböző táncstílusokban való jártasságával nyűgözve le a közönséget. A Hevesi Sándor Színház színpadán is számos alkalommal láthatta a közönség, különféle szerepekben és műfajokban, ahol nemcsak táncosként, hanem sokoldalú előadóművészként is rendszeresen megmutatta tehetségét.

Hét éven át az Orfeum Vándorszínpad vezető táncosaként dolgozott, olyan neves művészek oldalán, mint Oszvald Marika, Kalocsai Zsuzsa és Kállay Bori. Leggyakrabban operett-, musical- és magyaros táncprodukciókban szerepelt, eleganciájával, technikai magabiztosságával és karizmatikus színpadi jelenlétével vívva ki a közönség és a szakma elismerését.

Jelenleg a Vetecz Társulat megbecsült táncosa és előadóművésze, aki továbbra is elhivatottan és szenvedéllyel képviseli a tánc műfaját a néptánctól a modern színházi produkciókig.

Bemutatkozás megnyitása Bezárom

Simon János

Táncos, előadó, próbavezető asszisztens

Pályafutását gyermekkorában néptáncoktatással kezdte, majd 14 éven keresztül a Helikon TSE tagjaként mélyítette el tudását. A Hevesi Sándor Színházban Stefán Gábor koreográfus irányítása alatt tanult, és a tánckarral számos produkcióban lépett színpadra.

2010-től az Orfeum Vándorszínpad meghatározó tagja lett, ahol többek között Oszvald Marikával, Berkes Jánossal és Pitti Katalinnal dolgozott együtt. Pályája során számos neves szubrettel lépett fel, és vezetőként irányította a tánckart is.

Jelenleg a Vetecz Társulat megbecsült táncosa, előadóművésze, aki tapasztalatával elhivatottságával gazdagítja a társulat munkáját.

Bemutatkozás megnyitása Bezárom

Gál–Bódis Kitti

Táncos-előadó

Óvodás kora óta a tánc és a mozgás központi szerepet tölt be az életében. Pályafutását a nagykanizsai Szan-Dia FSC tagjaként kezdte, ahol fitness és látványtánc stílusokban szerzett szilárd alapokat. Később a kötélugrás is meghatározó részévé vált az életének, amelyben számos versenyen és világbajnokságon ért el kiemelkedő eredményeket.

2008-ban csapatával Kínában, a Pekingi Nyári Olimpiai Játékok kulturális programjain képviselte Magyarországot és Nagykanizsát, ahol tehetségükkel nemzetközi közönséget nyűgöztek le.

Az évek során több táncstílussal is megismerkedett, és különféle rendezvényeken, színpadokon mutatta meg sokoldalú tudását. Számára a tánc nem csupán művészeti forma, hanem valódi életerő és önkifejezési mód, ezért elhivatottan dolgozik azon, hogy tudását és szenvedélyét professzionális közegben kamatoztassa.

Jelenleg a Vetecz Társulat megbecsült táncosa és előadóművésze, ahol lendületével, odaadásával és technikai sokoldalúságával gazdagítja a társulat művészi világát.

Bemutatkozás megnyitása Bezárom

Bézsenyi Nikolett

ösztöndíjas táncos, előadó

Gyermekkora óta elkötelezettje a tánc világának. Tinédzser éveiben Németh Veronika irányítása alatt kezdett el mélyebben foglalkozni a táncművészettel, amely meghatározó alapokat adott későbbi pályájához. Tanulmányait a Győri Balett Intézetben folytatta, ahol szakmai tudása és művészi látásmódja tovább formálódott.

Jelenleg a Vetecz Társulat tehetséggondozott ösztöndíjasa, ahol táncosként és előadóként is dolgozik. Munkáját érzékenység, technikai igényesség és folyamatos szakmai fejlődés jellemzi.

Bemutatkozás megnyitása Bezárom